Elek Regina - Találkozó

 

TALÁLKOZÓ

 

Valami különös hang ébresztett fel. A sötét foltok fel-fel villannak még, de három pislogással kezd kitisztulni előttem a látvány. Elővettem a dohányzó asztalon megpihent szemüvegemet. A tévében éppen egy turmixgépet árulnak, amire olyan ajánlatot adnak, amit kár lenne kihagyni. Csak most kettőt vehet egy áráért. Nem csoda, hogy elszundikáltam a kedvenc fotelemben. Mire elég erőt gyűjtöttem, hogy fájós térdemmel felálljak, megnéztem a rozoga kakukkos órát. Elmúlt dél. Ennyit aludtam volna? Sietnem kell, hogy időben elkészüljek, mert lekésem az osztálytalálkozót. Megszámlálni sem tudom idejét, hogy mikor volt rajtam öltöny. Időbe is telt, megtalálni, és kiráncigálni az akasztósból. Kissé kopott és gyűrött, de a célnak megfelel. Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem, fújtam egy leheletnyi kölnit, és a sétapálcám társaságában elindultam a találkozóra. A nap verőfényesen sütött. A vakító világosság olyan erőteljes volt, hogy alig láttam az orrom elé.  Az utca mégis csöndes volt, egy lélekkel sem találkoztam.

Amíg három lábbal szeltem az utcát, megrohamoztak az emlékek. Évek óta nem találkoztam régi cimboráimmal, elsodorták őket a mindennapi teendők. Az általános iskolai évek nem teltek volna örömteljesen, ha a négy jó barátom, Misi, Jóska, Karcsi és Béci nem lett volna velem. Mi voltunk az iskola betyárai. Nem volt olyan hét, hogy ne kapjunk körmöst a házsártos Ilonka nénitől, vagy ne állítson sarokba Ernő tanár úr, mert hangoskodtunk a matematika órán. De régen is volt már. Az évek pillanatok alatt elszaladnak felettünk, észre se vesszük, és már nyugdíjas öreg urak leszünk, akik délelőttönként elszunyókálnak. Sajnos az előző két alkalommal nem került megrendezésre az összejövetel, de most a hetven éves osztálytalálkozóval végre újra összejön a banda.

A hosszú séta során eléggé elfáradtam, de már látom a célt. Jobbra fordulok és megyek végig fel egyenesen. Néhány perc elteltével megérkeztem a helyszínre. A kapunál egy szőke hajú, angyali szemű kis hölgy állt.

-          Pásztor Gyula. Meg is van. Már vártuk Önt. – mondta mosolyogva.

Míg bebotorkáltam már hallottam a zajt. Mintha egy méhkaptárban lettem volna, olyan hangos volt a nyüzsgés. Régen látott osztálytársaim belepik az egész termet. Arcuk ráncos, a hajuk őszes, a testtartásuk görnyedt. Mintha ezer év telt volna el. Ballagok tovább, de egy erőteljes hang megállásra késztetett.

-          Hát itt vagy Gyuszi, te vén kecske? – kiáltja hangosan Misi.

-          Azt hittük már sosem érkezel meg. – szólal meg Karcsi. Mindig te voltál az, aki késik mindenhonnan.

-          Tudjátok drága barátaim, nem én érkeztem későn, ti jöttetek túl korán.

Mind az öten megölelték egymást, és örültek, hogy végre ennyi év után újra találkozhattak.

_______________________________________________________________________

Tisztelt egybegyűltek!

Most Pásztor Gyuláról fogunk megemlékezni, akit az egész falu gyászol. Egy csendes őszi napon a kedvenc karosszékében hagyott itt minket, és elindult egy új út felé. A távozása előtti napon csak annyit mondott nekem: alig várom, hogy végre együtt lehessek a gyerekkori barátaimmal.

KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTAD !

A kiskutyám emlékére

 

A HŰSÉG MAGA 

Egy egyszerű nappal kezdődött, de hát minden egy egyszerű nappal kezdődik. Sosem tudjuk, hogy mikor ér el a váratlan, hogy megváltoztassa az életünket. A boldog pillanatok mindig tudatosan jönnek el. Nyertél valamilyen díjat, mert jelentkeztél rá, összeházasodtál az igazival, mert hónapokig együtt éltél vele, előléptettek, mert keményen megdolgoztál érte. Persze történnek váratlanok az örömünkben is, de amikor valami tragikus történik, az mindig váratlanul jön. Az ember nem készül fel a szomorúságra, nem gondol, rá hiába tudja, hogy egyszer bekövetkezik.

Egy szombati napon hazautaztunk a szüleimhez meglátogatni őket és a két kutyámat. A vőlegényemnek fontos munkája volt, emiatt hogy ne legyek egyedül ott maradtam. A tél leghidegebb időszakában sütött nap, olyan meleg volt, hogy örömmel mentem ki játszani a kutyáimmal anélkül, hogy fáznék. Amikor már bent dolgoztam, szóltak, hogy menjek ki gyorsan. Nem tudtam mi vár rám. A kutyám magán kívül volt, görcsrohamot kapott, habzott a szája. Alig volt egy perc. Olyan volt mintha mi sem történt volna. Ugyanúgy szaladgált, simogatást követelt és élvezte a napsütést. Amikor már lesötétedett, még egyszer meg akartam őket nézni. Mikor kimentem ugyanaz a rémálom fogadott, mint pár órával ezelőtt. Este volt. Hétvége volt. Eltelt egy perc. Eltelt tíz perc. Eltelt harminc perc. Az orvos nem vette fel, ügyelet nem volt, az internet nem segített. Egy óráig tartott. Csönd volt. A drága mindig boldog mindig mosolygós kiskutyám nem mozdult meg soha többé. Nem fog többé hanyatt feküdni, hogy megsimogassam, nem fog ugrándozva fogadni mikor megérkezem, nem fog ott lenni mellettem mikor szükségem van rá, hogy ott legyen. 

Molly hét éves volt mikor agyvérzésben elhunyt.

Ha szombaton nem mentünk volna a szüleimhez, ha a vőlegényem nem megy el dolgozni és hazamentünk volna, ha este már nem megyek ki őket meglátogatni, akkor nem tudtam volna elbúcsúzni tőle és ott lenni mellette. Ha ezek mind nem lettek volna mit lett volna?

Az hogy valaki családtag nem csak a vér vagy a törvény határozza meg. Ha valakit feltétel nélkül szeretsz, és ott van melletted, amikor legnagyobb szükséged van rá, akinél egy ember sem hűségesebb, számomra ő is családtag. Az állatok nem tudják jelezni, hogy fájdalmaik van, nem tudják elmondani, hogy nem érzik jól magukat.  Amíg van rá lehetőséged menj oda hozzá és mond el neki, hogy ő az, akit a világon mindennél jobban szeretsz, aki a puszta létével boldogabbá tesz. Nem fogja érteni, csak nézni fog a gomb szemeivel értetlenül, de nem értenie kell, hanem tudnia. Ha megsimogatod vagy megöleled tudni, fogja, hogy a lehető legjobb helyen van.

MOLLY

2013-2021

KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTAD